Pallas Athéné
Istennővé válásunk első lépcsőfokaként Pallas Athéné erényeit és gyengeségeit ismerhettük meg, aki a tudomány, a bölcsesség, a női mesterségek, a hadviselés és a stratégia, az útmutatás istennője. Ő apja lánya, aki teljes harci díszben pattant ki Zeusz fejéből, s magát anyátlannak tekintette, hiszen csak a férfias tulajdonságokat tekintette erénynek. A Pallas Athéné archetípusú nők esetében már gyermekkorban kibontakoznak a különleges képességek, gyakran 4-5 éves korában megtanul olvasni, minden érdekli és apját bombázza kérdéseivel, apjához kötődik jobban, Ő a jótanuló, a stréber gyerek az iskolában, de nincs megfelelési kényszere, gyorsan tanul és magától. Az Istennő erőforrása a munka világa, teljesítményorientált, maximalista, ugyanakkor zárkózott, nehezen nyílik meg, de mindenki mellé odaáll, mint védelmező, jó társ és tanácsadó. A kisgyerekekkel nem tud mit kezdeni, de később ahogy cseperednek mindenben a gyermekei mellett áll a törekvéseikben, segíti őket, hogy sikereket érjenek el. A házasság számára fontos szövetség, inkább bajtársi kapcsolat, Ő egy „szűz” Istennő, a szexualitás nem központi tényező számára, az gyakran inkább a szerződés része.
Bölcsesség
Az Istennő árnyoldalai szorosan összefüggenek az erősségeivel, bár kifeléforduló, jól érzi magát az emberek között, mégis alapvetően magáról nem beszél, az érzéseit mélyen elrejti, Ő csak a munka világában érzi jól magát, de hiányzik belőle ez empátia. Nem él vissza sosem a hatalmával, de dermesztő légkört tud maga körül teremteni, beosztottjai tisztelik, de inkább elkerülik, így Athéné magányos. Mindig a maximumra a tökéletesre törekszik, így a munkája rabja lesz, így egyedül marad és érzékeltlen lesz.
Ha magadra ismersz, nagyon fontos, hogy a többi istennőt ki tud munkálni magadban. Fontos a tudatos lazítás, a befelé fordulás, az emberi kapcsolatok ápolása és a földdel való kapcsolódás. Athéné számára nagy feladat, hogy az anya felé fordulás, az anya és női feminim értékek felfedezése és erősítése önmagában. A földdel való kapcsolódáson túl a szív felé fordulás és szívnyitó gyakorlatok ajánlottak számára.
Ha ezekből a tulajdonságokból nem tekintesz szinte semmit magadénak, akkor lépj a fejlődés útjára és munkáld ki magadban az Istennőt az erő, a függetlenség fejlesztésével, az önállóság erősítésével. A nőkkel testvéri kapcsolatokat alakíts ki és a kapcsolatokat ápold, sétálj, ha teheted rendszeresen az erdőben, fejleszd az alkotási vágyakat magadban. Nagyon fontos a szerelem fontossága, az intimitás erősítése, az anyai ösztönök erősítése, megélése számodra.
Az Anaya Női Jóga számos jógikus gyakorlattal, finomtesti gyakorlatokkal, ayurvédával és sok más eszközzel tudja támogatni az Istennők kimunkálását vagy más archetípusok fejlődését, melyek nagyon fontosak a mindennapunkban a női szerepeink megéléséhez.
Szeretettel várlak Anaya Női Jóga óráimon és képzéseimen, akár egyéni akár csoportos terápiával is.