Könyv – Személyes átvétel – dr. Drobilisch Erzsébet – Nem kellek
2.990 Ft
Megírtam családom nőtagjainak három generáción átívelő történetét, s mire a végére értem, megfejtettem a titkot is, amit nehéz puttonyként cipeltem – mostanáig.
Személyes átvétel Szentendrén!
Megrendelésed kifizetése után egyeztessünk telefonon az átvétel időpontjáról és a pontos helyszínről.
“A gyógyulásom érdekében elkezdtem nyitni a világra, már nem az „elvonulós Erzsi” voltam, ahogy önmagamat elneveztem az első terápiás ülésen.
Tanultam, és már kommunikáltam a körülöttem lévőkkel, nem csak szellemként voltam jelen.
Lassanként szembenéztem a valódi énemmel, és tudatára ébredtem, hogy az eddigi életemet mulandó dolgok utáni loholással töltöttem. Nem vettem észre, hogy a kincs, amit kerestem, az valójában saját magamban van.
A veszteségem ráébresztett, hogy az emberi létnek sokkal többről kell szólnia, mint a teljesítésről, amire a mai rohanó világban programozva vagyunk.
Az életem értelmét kerestem, Tamással vagy Tamás nélkül.
Az pedig egész biztosan nem az, hogy a vágyaimon vagy a veszteségeimen vergődjek halálomig. Amíg nem lépek rá a célomhoz vezető útra, addig az élet terelget. Ki kell ásnom a kincsemet, legyen akármilyen mélyen.
És elkezdtem ásni.”